BLOG

Garancia mobiltelefon vásárlása esetén

Két fogalom összekeveredéséből adódó félreértések sorozata vezethet kellemetlenségekhez a garancia hosszának megállapításakor. Amit köznyelven garancia néven emlegetünk, az néha jótállás, néha pedig szavatosság, amik nem ugyanazt a fogalmat takarják. Ráadásul minkét esetben a szabályozás a minimum időről rendelkezik, amitől a vásárló számára kedvezőbb irányba eltérhet a kereskedő, azaz lehet hosszabb a garancia. Nézzük nagyon tömören melyik kifejezés mit jelent.

A jótállás a kereskedő felelősségvállalása azért, hogy az általa eladott termék nem hibás és nem is romlik el rendeltetésszerű használat esetén. Magyarországon sávos jótállás érvényes a mobilokra, azaz 100 ezer forint alatti új készülékek esetén 1 év, e fölött 2 év, 250 ezer forint feletti készülék esetén pedig 3 év. A jótállási idő alatt az eladónak kell bizonyítania, hogy a hiba nem az ő felelősségi körében történt.

A jótállást a kereskedőnél érvényesíthetjük, de azt alapvetően a gyártó vállalja, tehát elfogadható magatartás, ha például egy Apple kereskedő a hivatalos iPhone szerviz közreműködését kéri a hiba okának kiderítésében és javításában.

A szavatosság azt garantálja, hogy a terméknek nem volt olyan hibája az értékesítéskor, ami csak azt követően derült ki. Itt nem feltétlenül elromlásról van szó, hanem például tervezési hibáról is. A szavatosság a készülék értékétől függetlenül 2 év, de az első 6 hónapot követően a vásárlónak kell bizonyítania igazát.

Nézzünk egy konkrét példát: egy Nokia 5. 1 Plus új korában 100 ezer forint felett került értékesítésre, de olcsóbb volt, min 250 ezer forint. Ebben az esetben 2 év jótállás és 2 év szavatosság vonatkozott rá. Ugyan mind a szavatosság, mind a jótállás a vásárló szempontjából ugyanolyan következménnyel járhat – problémánkat a Nokia szerviz oldja meg javítással, cserével – nem mindegy mire hivatkozunk. Ha panaszunk alapja a jótállás, akkor a hiba okának bizonyítási kényszere a kereskedőt terheli 2 évig, ugyanakkor szavatosság esetén csak 6 hónapig – ezután minket. A bizonyítás minden esetben hivatalos szakvéleménnyel támasztandó alá, ha a tényállást bármelyik fél vitatja.

Korábbi bejegyzések:

mobee telefonszerviz

Szolgáltatások

Iratkozz fel hírlevelünkre

© 2024 Mobee. All Rights Reserved.

Árajánlat kérése

Ne aggódj, gyakorlatilag mindent megjavítunk amihez be tudunk szerezni alkatrészt ♻️

Tegyél minket próbára!